A hétvégén elérhetővé váltak a NAV rendszerében az 25SZJA tervezetek, és sokan ilyenkor azt gondolják, hogy ezzel az ügy már el is van intézve. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy érdemes ránézni a tervezetre, mert több olyan helyzet is előfordulhat, amikor valamit ellenőrizni, kiegészíteni vagy értelmezni kell.
Az elmúlt napokban két család tervezetét is átnéztem. Az egyik esetben már be is tudtuk küldeni a bevallást, a másiknál viszont még értelmezni kell néhány adatot. Mindkét történet jól mutatja, hogy miért fontos nem automatikusan elfogadni az SZJA tervezetet.
Amikor minden SZJA visszajár – mégis maradhat kérdés a 25SZJA tervezetben
Az első történet egy kétgyermekes édesanyáról szól, aki 30 év alatti édesanya kedvezményét veszi igénybe. Ez a kedvezmény az egyik legerősebb adóelőny jelenleg, hiszen a jogosultak gyakorlatilag az összes személyi jövedelemadót visszakaphatják.
Az adott esetben azonban volt egy érdekes részlet.
Az édesanyának személyi kedvezményre (súlyos fogyatékosság) is lenne jogosultsága. Ez a kedvezmény azonban már nem érvényesíthető, mert a 30 év alatti édesanyák kedvezménye gyakorlatilag „lenullázza” az SZJA-t.
Elsőre ez akár furcsának is tűnhet, hiszen a jogosultság megvan, mégsem jelenik meg a bevallásban.
Ha azonban a teljes képet nézzük, akkor ez nem feltétlenül probléma, hiszen az érintett édesanya már így is minden személyi jövedelemadóját visszakapta.
Ugyanakkor fontos látni, hogy az ilyen jellegű mentességeknek lehetnek más hatásai is, például bizonyos adójóváírások vagy egyéb kedvezmények esetében, ahol az adóalap vagy az adó összege számít. Erről a következő időszakban még részletesebben is írok majd.
Amikor a rendszerben minden adat megvan – mégis értelmezni kell
A második történet egy háromgyermekes édesanyáról szól, akinek októbertől jár az SZJA mentesség.
A helyzet azonban nem volt teljesen egyértelmű.
Az édesanya ugyanis pont ebben az időszakban munkanélküli ellátást kapott, ezért a tervezet alapján úgy tűnik, mintha nem kapta volna meg teljes egészében az adókedvezményt.
Ez első látásra ijesztő lehet, de sok esetben egyszerű a magyarázat.
Ha rendelkezésre áll egy hónapról hónapra vezetett elszámolás, amely megmutatja, hogy mikor milyen jövedelem érkezett és mennyi adót vontak le, akkor a helyzet általában könnyen tisztázható.
Az ilyen adatok egy része a NAV rendszeréből is lekérhető, így sok esetben utólag is rekonstruálható, hogyan alakult az adóév.
Ugyanakkor az ilyen helyzeteknél gyakran szükség van egy kis szakmai értelmezésre is, mert a rendszerben szereplő adatok önmagukban nem mindig egyértelműek.
Ha az érintett egyéni vállalkozó is, akkor érdemes szakember segítségét kérni, mert a vállalkozói jövedelmek tovább bonyolíthatják a képet.
Ha pedig magánszemélyről van szó, akkor sok esetben a NAV ügyfélszolgálata is tud segíteni az értelmezésben.
+1 tanulság: az ügyfélkapu nem kötelező – de nagyon hasznos
A két történet kapcsán egy harmadik fontos tanulság is előkerült.
Ha valaki magánszemélyként nem rendelkezik ügyfélkapu hozzáféréssel, az önmagában nem probléma, hiszen nem kötelező minden ügyet elektronikusan intézni.
A gyakorlatban azonban az látszik, hogy ez jelentősen megnehezítheti az ügyintézést.
Ha nincs ügyfélkapu, akkor sok esetben csak személyes ügyintézéssel lehet előre jutni, ami időigényes lehet.
Ha viszont van ügyfélkapu hozzáférés, akkor több lehetőség is megnyílik:
-
könnyebben ellenőrizhetők a NAV rendszerében szereplő adatok
-
egyszerűbb az SZJA tervezet kezelése
-
egy meghatalmazással szakember is eljárhat a nevedben
-
több ügy intézhető online, személyes megjelenés nélkül
Ezért akkor is érdemes létrehozni, ha valaki nem szeretné napi szinten használni.
Az SZJA tervezet jó kiindulópont – de nem mindig a végső megoldás
A NAV által készített SZJA tervezet nagyon hasznos segítség, de fontos tudni, hogy ez csak egy kiindulópont.
Bizonyos élethelyzetekben – például többféle kedvezmény, ellátások vagy vállalkozói jövedelem esetén – érdemes ránézni a részletekre, mert a rendszerben szereplő adatok értelmezése nem mindig egyértelmű.
A következő hetekben több olyan témáról is írok majd, amelyek az SZJA bevallás időszakában különösen fontosak lehetnek, ezért érdemes figyelni a blogot és a Zsuzsa adótanodája közösséget is.
Kérdésed van az SZJA tervezettel kapcsolatban?
Az SZJA bevallási időszak sokak számára bizonytalan terep.
A NAV tervezet sokat segít, de a gyakorlatban gyakran felmerülnek olyan kérdések, amelyek csak akkor derülnek ki, amikor valaki valóban elkezdi átnézni a saját adatait.
A következő hetekben az SZJA bevallás, a kedvezmények érvényesítése, valamint a vállalkozók adózási kérdései is kiemelt témák lesznek nálam.
Ha szeretnél ezekről közérthető magyarázatokat, gyakorlati példákat és válaszokat látni, akkor érdemes csatlakozni a közösséghez.
👉 A Zsuzsa adótanodája Facebook csoportban rendszeresen foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel, és sok olyan gyakorlati helyzetet is megbeszélünk, amelyekkel a vállalkozók és családok a mindennapokban találkoznak.
Ott találkozunk:
-
aktuális adózási témákkal
-
gyakori hibák magyarázatával
-
kérdezz–felelek alkalmakon
-
és a vállalkozók számára fontos határidőkkel is.
Ha szeretnél tisztábban látni az SZJA bevallás körül, akkor csatlakozz a közösséghez:
Szeretnéd magabiztosan megtervezni a 2026-os adóéved?
Ha bizonytalan vagy abban, hogyan érinti a minimálbér-változás a saját vállalkozásodat, vagy szeretnél egy szakértői ránézést a számaidra, szívesen segítek.
A konzultációt a lenti gombra kattintva tudod megrendelni, és 20 vagy 60 perces egyeztetések közül választhatsz — attól függően, mennyire összetett kérdéseid vannak.
A megrendelés után azonnal tudsz időpontot foglalni: jelenleg
-
hétfő–szerda délutáni, kora esti,
-
valamint kedd és péntek délelőtti–kora délutáni időpontok
közül tudsz választani.
Ha szeretnéd, nézzünk rá együtt a vállalkozásodra, és indulj neki 2026-nak stabil alapokkal.
Adótanácsadó, okleveles adószakértő…
Törvényi változások, adó optimalizálás...
Mivel foglalkozik az adótanácsadó?
Az adótanácsadó is követi a törvényi változásokat, az ügyintézések módosulását, tud tanácsot adni, az adó optimalizálás sem áll messze tőlünk, és még nagyon sok mindenben tudunk segíteni. 😉
