Kétféle típusú adózó van.
- Egyik már januárban be akarja adni az SZJA bevallását, hogy ne felejtse el, vagy visszajáró adója van, és mindenképpen hamar vissza akarja kapni.
- Másik, meg az utolsó pillanatig húzza az időt, aztán…. kapkodás lesz belőle, és nem esik jól, ha a könyvelő, adótanácsadó már nem tudja elvállalni az elkészítést határidőre.
Az SZJA-val kapcsolatosan januárban az a feladat, hogy várni kell a munkáltatóktól, kifizetőktől az adózáshoz szükséges igazolásokat, legkésőbb február 15-ig meg kell kapni!
Vannak munkáltatók, akik nem adják, mert a NAV úgyis elkészíti a bevallást! KI KELL ADNIUK, mert nekünk, mint adózóknak ellenőrizni kell a tervezetet is!
Megjelent január első hetében a 2020. évi szja bevalláshoz szükséges nyomtatvány! Senki ne csinálja rutinból, meglepetés éri!
Az “A”, “B” és “C” lapok, illetve a 01-03 lapok teljesen átalakultak, a megszokott sorok máshol találhatóak. Ráadásul vagy az én szemem romlott sokat az elmúlt évben, vagy a nyomtatványt látták el apróbb betűkkel, de nekem a képernyőt nagyítani kellett az olvasáshoz. 😉
Könyvelők, tanácsadók januárban elsősorban azoknak csinálják meg a bevallást, akik például KATA-s vállalkozók is, és egyszerre letudják adni a két bevallást!
Nem érdemes nagyon kapkodni a visszaigénylés miatt sem. Alapból 30 nap a kiutalási határidő, de csak március 1-től kezdik, ezért hiába adja be január 10-én, március 1-nél előbb nem kap pénzt, és ha már beadta a bevallást és közben előkerül egy igazolás, akkor már csak önellenőrizni lehet a bevallást!
Januári feladat: nyugodtan várni a szükséges igazolásokat!