SZJA bevallás 2023…

... 2022. adóév

Már január eleje óta érzékelhető az adózók érdeklődése, mikor, mennyit, hogyan lehet idén visszaigényelni.

Szeretném az elején leszögezni, a tavalyi adóvisszatérítés idén NINCS, tavaly meg volt a magyarázat rá, idén ez a magyarázat már nem állja meg a helyét, tehát mindenki felejtse el, hogy minden IS visszajár.

Mit kell, érdemes tudni az idei adó bevallásról?

Először is azt kell elfelejteni, hogy  idén is visszakapunk +809.000.-Ft-ot! Nem, nem kapunk, visszatérünk a normális menetre, eljárás rendre!

FONTOS! Attól, hogy különböző fórumokon egyesével bombázzátok a segítő könyvelőket, akik szabadidejükben ÁLTALÁNOSSÁGBAN válaszolnak, attól sem változik a helyzet, tehát kissé unalmas már 1 hónapja ugyanazt válaszolni 1001-edszerre! Arra gondoltam, hogy összefoglalom a gyakran feltett kérdéseket, hogy hátha így egy helyen látva elhiszed, hogy ez van, ezt kell elfogadni 2023-ban.

  1. 2023. január közepétől elérhető a 22SZJA, azaz 2253 bevallás nyomtatvány, amit az ANYK felületre tudsz le-, és kitölteni, majd beküldeni.
  2. Ha már január közepén beküldted, és jár vissza bármilyen okból kifolyólag adó, akkor azt legkorábban 2023. március 1-én kezdik utalni, tehát ne abból indulj ki, hogy tavaly már 10-15 nap alatt utalták, sőt már februárban, tudod, az idei év nem ugyanaz, mint a tavalyi. 😉
  3. Ha mostanában fogod beküldeni a  bevallásodat, akkor a beküldéstől számított 30, azaz harminc nap múlva kerül az átutalási betétszámládra, ha postán kéred, akkor +3-4 nap.
  4. Az, hogy beírod a segító csoportba, van x gyereked, nem jelenet semmit! Nekem is van három, de már egyik után sem jár családi adókedvezmény. 😉 Ja, és első házas vagyok… 33 éve.  😉
  5. Ha befotózod a bérpapírodat megint nem jelent semmit, mert egyrészt nem tudjuk, hogy a párod igénybevette-e évközben, illetve itt azért még az is bejön, hogy jogosult vagy-e az adó visszaigénylésére, azaz esetleg a párod nem egyedülálló-e, mert akkor ugye te nem veheted igénybe, sőt lehet van még SZJA köteles jövedelmed, amit szintén vizságlni kell.
  6. 25 év alatt fiatalok kedvezménye 2022. január 1-től él, tavaly év elején volt egy kis fennakadás, aztán rendeződtek a sorok, tehát ha nem nyilatkoztál, hogy NEM kéred a kedvezményt, akkor automatikusan megkaptad, és ez az M30-as nyomtatványon látszik is!
  7. Ha 25 év alatti vagy, és van gyermeked, akkor érdemes könyvelőhöz fordulni, mert az SZJA-ból nagy valószínűséggel nem tudod érvényesíteni a családi adó kedvezményt, viszont a levont járulékokból még igen. 😉
  8. A NAV által elkészített tervezetet ELLENŐRIZD le! A tervezetben csak azok az adatok szerepelnek, amiről kapott adatszolgáltatást a hivatal, amiről nem tud, az nincs benne, és a bevallás továbbra is a TE felelősséged.
  9. Kedves VOLT katások, akik átkerültek a költség elszámolásos, vagy átalányadózós formába, nektek el kell készíteni az SZJA bevallásotokat!!!
  10. A NAV nem készít az egyéni vállalkozói bevételedről, jövedelmedről tervezetet!
  11. Ha volt SZJA köteles jövedelmed, tehát pl. másodállású egyéni vállalkozó vagy, akkor neked készül ugyan tervezet, de NEM LESZ automatikusan bevallás, ki kell egészíteni az egyéni vállalkozós jövedelem adatokkal! Akkor is rá kell nézni, és el kell fogadni, ha szüneteltél, vagy nem szüneteltél, csak nem volt bevételed, mert csak így lesz bevallás a tervezet!
  12. Ha egyéni vállalkozó vagy, akkor ne várd el a könyvelőtől, hogy a sima SZJA bevallás tarifáért fogja elkészíteni a bevallásodat, azaz ha eddig nem volt könyvelőd, akkor csináld meg magad a bevallásodat, mert a könyvelő valószínűleg el fogja kérni a havi könyvelési díjat!
  13. A NAV ügyfélszolgálata NEM CSINÁL bevallást!!!! Az ügyfélszolgálaton SEGÍTENEK, INGYENESEN március 16. és május 22. között a TERVEZET korrigálásában. Egyéni vállalkozóknak hivatalosan soha nem csináltak bevallást! Hallottam olyat, hogy valaki hangoztatta, hogy bement az ügyfélszolgálatra, és elkészítették neki a (az egyéni vállalkozós) bevallását. Ilyet senki ne hangoztasson, mert hivatalosan ilyet nem tehet meg az ügyintéző! Biztos forrásból tudom! (Én sem csináltam, amíg ügyfélszolgálatos voltam.)
  14. Önellenőrzést lehetőség szerint ne az idei SZJA bevallási időszakban kérjél könyvelőtől, ha eddig ráért, akkor érjen rá május 22. után! Idén 2017. adóévig lehet visszamenőlegesen önellenőrzést beadni december 31-ig.

Szóval úgy gondolom, hogy ezer és egy dologra kell figyelni egy SZJA bevallásnál, sok pénzt kaphatsz vissza, de ugyanakkor sokat is veszíthetsz!

Úgy gondolom, hogy ha valakinek drága az ideje, nem ért hozzá, kérje könyvelő segítségét!

Ha pedig nem akarsz fizetni érte, akkor használd ki a NAV ügyfélszolgálaton dolgozó ügyintézők segítségét, igaz ez pedig az esetleg drága idődet fogja terhelni.

MentorProgram Könyvelőknek

Szerezz még több ügyfelet egyéni vállalkozások könyveléséből, indításából!

Ügyfeleid magasabb szintű kiszolgálásával és újabb ügyfelek vállalásával akár több bevételed és jobban menő könyvelői vállalkozásod lehet!