Mentorprogram könyvelőknek…
.... egyéni vállalkozóknak
Régóta gondolkozom, hogy indítsak mentorprogramot, mely alatt elmondom az egyéni vállalkozókkal kapcsolatos tudnivalókat könyvelőknek, egyéni vállalkozóknak.
Úgy gondolom elérkezett az idő, hogy a KÖNYVELŐKNEK elindítsam 2023. januárjában, mert az elmúlt hónapokban nagy változások voltak, és úgy látom, vannak fehér foltok, amiket jó lenne tisztába tenni, illetve év eleje van, és jönnek újabb kihívások, amiket kezdőként, együtt, segítséggel könnyebben tudsz venni.
Tapasztalatom szerint sok könyvelőnek kellett váltania, mert ugye sokan KATA-sokkal foglalkoztunk, illetve a költség elszámolású SZJA-s egyéni vállalkozókkal. Ha az utóbbi eset áll fenn, akkor sok alap dolgot már tudsz, de vannak apró érdekességek, amik az átalányadózásnál másként működnek, mint tudjuk.
Sok KATA-snak nem volt könyvelője. Van aki úgy gondolja, hogy önállóan megoldja továbbra is, nem költ könyvelőre. Ez is egy megoldás, de nem biztos, hogy célravezető. Az én mottóm, hogy nem vitatkozom, majd keresnek, ha kellek.
Sok könyvelő bedobta a törülközőt, mert azt mondta, nem csinálja, nem tanul újat, meg különben is, szórakozzanak mással, hogy naponta, hetente, havonta változtatják a szabályokat, törvényeket. Ezért elterjedt, hogy kevés a könyvelő, és sok egyéni vállalkozó ezért IS próbálkozik önállóan megoldani az adminisztrációs, könyvelési feladatokat.
Az igazság az, hogy naponta találkozom könyvelőkkel, akik nem tudják az alapokat. Ez nem baj, illetve baj, de van rá megoldás!
Nagy változások vannak, és érdemes utánajárni, tanulni mástól, tapasztaltabb kollégától, hogy jövőre is talpon tudj maradni, és minél kevesebb kárt okozz az ügyfeleknek.
A napokban alap kérdések nyitogatják a szemem, hogy kell egy ilyen program a könyvelőknek!
Ilyen alap kérdések pl.:
– kit kell bejelenteni biztosítottnak
– másodállású, mellékfoglalkozás ugyanaz -e mint a kiegészítő tevékenységet végző vállalkozó
– hogyan kell majd helyesen megcsinálni a járulék bevallást 2023-ban (ezt még én sem tudom, de közösen megtanuljuk)
– milyen bejelentési kötelezettségek vannak, ha egy egyéni vállalkozást indítunk el
– helyi iparűzési adó változások
– milyen felületeket használunk (ONYA, Ügyfélportál, eBev, ANYK)
– SZJA bevallás
– SZJA kedvezmények, adójóváírások.
Ezek alapok, de ha pl. vállalati könyvelő vagy, akkor az egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályokkal nem biztos, hogy tisztában vagy. Nem egyszer találkozom olyan kérdéssel csoportokban, hogy kolléga bevallja, hogy nem ért hozzá, de segítene szeretne rokonnak, ismerősnek, barátnak, stb… és csak rész kérdéseket tesz fel, ahol lehet adott válasz jó lesz, de ha még jobban belemélyedünk, akkor már más a válasz!
Ezeket a feladatokat megbeszéljük csoportosan, és egyéni konzultációra is lehetőség van, gyakorlatot mutatok, nem elméletet!
Megmutatom, hogy ÉN miként dolgozom, ötletelni tudsz, hogy te ebből mit és hogyan akarsz megvalósítani!
Ismerj meg!
Ha még nem ismersz, bizonytalan vagy, hogy jó választás lennék-e segítődnek, akkor nézz körül a
- honlapon,
- olvasgasd a cikkeimet,
- nézz körül a szakmai csoportokban, ott elég sokszor jelentkezem, segítek.
Előfordul, hogy én sem tudok rögtön válaszolni, de akkor tudom hol kell keresni, vagy kit kell megkérdeznem.
Az opponensem, volt NAV-os kollégám mondta: nem baj, ha valamit nem tudsz, csak tudd hol kell keresni, kitől kell kérdezned! 😉
Konzultáció, könyvelés, mentorálás
Adótanácsadóként, mérlegképes könyvelőként vállalom a kollégák segítését, mentorálását! 🙂
Amennyiben érdekel, várom jelentkezésed!