Az SZJA bevallást két elektronikus felületen lehet beadni a NAV felé az úgynevezett Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogrammal (továbbiakban: ANYK), illetve az online felületen az e-szja felületen.

Ez utóbbi tulajdonképpen az a felület, amin keresztül elérjük 2016 óta a bevallásainkat elektronikusan, illetve majd márciustól a 2020. évre készített TERVEZETEKET, amik még nem bevallások! Erről majd kapunk egy értesítést az ügyfélkapunk tárhelyére. A tárhelyen csak 30 napig tárolódnak a levelek, és ilyenkor mindenki kétségbeesik, hogy jaj nem találja a “bevallását”. Egyrészt ez ugye még nem a bevallás, hanem csak egy tervezet, másrészt pedig nem a tárhelyen kell keresni, hanem az e-szja portálon.

 

Jelenleg amíg nincs tervezet, addig az e-szja portálon csak üres nyomtatványt lehet kitölteni, saját magunknak kell tudni, hogy melyik “mező” kell nekünk!

Hangsúlyozom, hogy a tavalyi mező kiosztások alapján NEM LEHET megcsinálni, mert az egész nyomtatvány magánszemélyes részét átalakították!

 

ANYK portálon való kitöltéshez a nav honlapjáról a 20SZJA nyomtatványt kell letölteni, majd a keretprogramban a 2053 nyomtatványt kell keresni. Senki nem tudja miért jó, hogy különbözőképpen van a megnevezés, de kb. 2 éve ez így van.

Bármelyik felületet lehet választani!