Neked van?

Ha nincs, miért nincs?

Ez a nyár más, mint a tavalyi.

Tavaly nagyon meleg volt, alig volt esőzés. Most nagyon változó, mondhatnám szélsőséges, és szinte mindennapos az esőzés. Ha még csak eső lenne… de sok esetben viharokkal, záporokkal, és ezzel járó nagy károkkal érkezik az “áldás”.

Minden nap elszörnyedve hallgatom a híreket, hogy x háztartásból az esetek nagy részében NINCS lakásbiztosítás, vagy már régen kötötték, és nem követte az inflációt a biztosítási összeg, így vagy nem fizet szinte semmit a biztosító, vagy csak nagyon keveset.

A cikkünk alapja a lakásbiztosítás lesz, amely egy fontos téma mindazok számára, akik szeretnék védeni otthonukat és vagyonukat váratlan káresemények esetén. Lakásbiztosításunkra több szempontból is tekintünk, és megvizsgáljuk, hogyan védhetjük meg otthonunkat biztosítási fedezetekkel az elemi károk és viharok esetén.

Miért fontos a lakásbiztosítás? Az elemi károk, mint például az árvizek, földrengések, tűzek és viharok, jelentős károkat okozhatnak otthonunkban és a benne lévő vagyontárgyakban. Egy jó lakásbiztosítás azonban biztosítást nyújthat számunkra, hogy helyreállíthassuk a károkat vagy kártérítést kapjunk az elveszett vagy megrongálódott tárgyainkra.

Nekem, családomnak MINDIG volt lakásbiztosításunk, volt, hogy úgy gondoltam, azért váltok biztosítót, mert már nem tudta azt ajánlani az a csomag, amit évekkel előtte elvártam egy lakásbiztosítástól, illetve változások álltak be a biztosítandó tárgyakban.

Családi házban élünk 30 éve. 2000. januárjában fiaimmal otthon voltunk, mert betegek voltak, nem mehettek óvodába. Karácsony után voltunk, karácsonyfa még állt, és bár fizikából nem voltam jó, tudtam, hogy soros kapcsolású az égősor, tehát elég ha egy égőt kitekerek, akkor biztonsággal otthagyhatom a fát, míg elmegyünk a gyerekorvoshoz. Egy valamire nem gondoltam, hogy pont amelyik égőt kicsavartam, zárlatos lesz, a ház előtt elment valószínűleg egy nagyobb autó, beremegett, és… amikor leszálltunk a buszról, nagyon égett szagot éreztem már az utcában, és mikor hazaértünk szembesültem a ténnyel, igen, a mi lakásunkból jött az égett szag. Szerencsénk volt, mert jól zártak akkor még a nyílászárók, így nem kapott lángra a lakás, csak 3 helyiségünket lepte el a korom, amit ki kellett festeni. Volt biztosításunk, szó és hang nélkül fizettek!

Az elemi kár biztosítás egyik fontos része a lakásbiztosításnak. Ez a fedezet hatékony védelmet nyújt az olyan természeti katasztrófák ellen, mint a földrengések, árvizek és viharok okozta károk. Ha lakásunkat például egy földrengés megrongálja, a biztosítás segítségével fedezhetjük a helyreállítási és javítási költségeket.

A másik fontos elem a vihar kár biztosítás. Magyarországon gyakran találkozunk heves viharokkal, amelyek tetőkárokat, ablakok megrongálódását és más ingatlan károkat okozhatnak. Ebben az esetben a lakásbiztosítás vihar kár fedezettel segít kártérítést kapnunk a károsodott vagy elveszett tárgyainkra és a helyreállítási költségeket is lefedezheti.

Nyaralónkat a szüleim építették még a ’70-es évek elején, csinosították, és bizony nem új a házikó, és faház, pala tetővel, ami már sok esőt kibírt. Történt egyszer, hogy a ház körül lévő öreg fa (szomszéd telkén volt) egyik ága úgy gondolta, hogy leszakad, pont a ma kis faházunk pala tetőjére. Mivel nem ott lakunk, ezért ezt csak akkor észleltük, mikor a vihar után arra mentünk, megnézni, mi a helyzet. Helyzet volt. A faház oldalán belül folyt végig a víz, a pala tetőn keletkezett lyukon keresztül esett be az esővíz.

Biztosítási kötvényt előkaptam, és ONLINE bejelentettem a kárt, természetesen mellékeltünk fotókat, egy megbeszélt időben kijött a kárfelmérő, és teljesítette a szerződésben leírtakat, utalták a megállapított kárért járó összeget.

A lakásbiztosítás tehát egy esszenciális védelmi eszköz, amely segít késznek lenni az ilyen váratlan helyzetekre. Ha a szerencse azért elszállt volna mellettünk és valamilyen elemi kár érne minket, a biztosítás nyugodt szívvel biztosítana támogatást anyagi nehézségeink csillapításában és segítene a helyreállításban.

Fontos megjegyezni, hogy minden biztosítási szerződés és annak feltételei eltérőek lehetnek, így mindig ajánlott átolvasni és értelmezni a szerződésben foglaltakat. A megfelelő fedezetet megtalálhatjuk az elemi kár, vihar kár és lakásbiztosítás összehasonlításával, ami lehetővé teszi számunkra, hogy optimális döntéseket hozzunk és személyre szabott védelmet kérjünk.

Remélem, hogy ez a cikk lendületet ad a lakásbiztosításról való gondolkodásra és segít eligazodni a különböző biztosítási lehetőségek között. Ne felejtsük el, hogy a megfelelő biztosítás kiválasztása nem csak a békére ad lehetőséget, hanem a biztonság érzését is otthonunkban.

Ha van lakásbiztosításod, akkor is érdemes megnézni, hogy mindenre kiterjed-e, nem változtak-e a biztosítandó tárgyak, nincs-e alulértékelve a biztosítási összeg. Ez utóbbival azért kell vigyázni, mert lehet fizeted a biztosítási díjat, de ha alulértékelt a biztosítási összeg, akkor abból lehet nem fogod tudni megvenni az új tárgyat, vagy netán sokkal többet kell hozzátenned önerőből az újjáépítéskor, mint amire számítasz.

EGYEZTETÉS

Amennyiben úgy gondolod, hogy szeretnél lakásbiztosítást, vagy szeretnéd, hogy átnézze tanácsadó a jelenlegi biztosításodat, akkor keress bátran az adotanodaugyfelszolgalat@outlook.com email címen, és tanácsadó kolléga segítségével megnézzük lehetőségeidet.

 

Adótanácsadó, okleveles adószakértő…

Törvényi változások, adó optimalizálás...

Mivel foglalkozik az adótanácsadó?

Az adótanácsadó is követi a törvényi változásokat, az ügyintézések módosulását, tud tanácsot adni, az adó optimalizálás sem áll messze tőlünk, és még nagyon sok mindenben tudunk segíteni. 😉