Az adóazonosító jel legtöbbünknek csak egy hosszú számsor, amit akkor veszünk elő, amikor kérik… aztán vissza is tesszük a fiókba. Pedig van benne egy kis „rejtett információ”, amit ha egyszer megértesz, utána teljesen más szemmel fogsz rá nézni.

És igen, ebből a számból még az is kiderülhet, hogy mikor született valaki, napra pontosan!

adóazonosító jel felépítése és jelentése példával egyéni vállalkozóknak

Egy igaz történet – amikor az adóazonosító jel többet mondott, mint gondoltuk

A napokban egy 30 év alatti, kétgyermekes édesanya SZJA bevallását készítettem.

A bevallásnál már nem kell megadni a gyermek életkorát, csak a nevét és az adóazonosító jelét. Ez elsőre egyszerűnek tűnik, viszont van egy apró „csavar”: ebből nem látod egyből, hány éves a gyermek.

Viszont… ha tudod, mit kell nézni, akkor mégis.

Az egyik gyermek adóazonosító jeléből kiszámoltam, hogy nagyjából mikor születhetett, az én számításaim szerint 2022-ben.

Ekkor jött a fordulat.

Apuka jelezte, hogy szerinte az anyukának jár a 30 év alatti anyák kedvezménye, és küldött is egy cikket, ami ezt alátámasztani látszott, csakhogy a cikk egy nagyon fontos részletet pontatlanul fogalmazott meg.

A lényeg: nem mindegy, mikor született a gyermek

A szabály ugyanis nem úgy szól, hogy „ha van gyerek, akkor jár”, hanem úgy, hogy: csak a 2022. december 31-e után született gyermek esetén vehető figyelembe az anya életkora a a szóban forgó kedvezményhez.

Ez egy nagyon fontos különbség.

Ebben az esetben a gyermek 2022-ben született, tehát nem teljesült az a feltétel, hogy december 31-e után, így a kedvezmény sem volt alkalmazható.

Szerencsére apuka elfogadta a magyarázatot – de ez egy tipikus példa arra, hogy mennyire könnyű félreérteni egy-egy szabályt, főleg ha egy cikk nem pontosan fogalmaz.

Tudod, mit árul el az adóazonosító jel? (kis játék 🙂)

Most jön a kérdés:

👉 Te tudod, hogyan lehet az adóazonosító jelből következtetni a születési dátumra?

Ha igen, akkor már egy lépéssel előrébb vagy.

Ha nem, akkor sincs semmi gond – ez nem az a tudás, amit „csak úgy” felszed az ember.

👉 Arra gondoltam, hogy ezt részletesen megmutatom a Zsuzsa adótanodája csoportban, mert ott sokkal jobban át tudjuk beszélni példákkal együtt.

Ha kíváncsi vagy, gyere és nézd meg – szerintem érdekes lesz 🙂

Egy gyors, de nagyon fontos emlékeztető: SZJA 1+1% határidő

És ha már SZJA… Van egy dolog, amiről minden évben sokan megfeledkeznek.

👉 Az SZJA 1% felajánlásáról külön kell nyilatkozni.

Ami még fontosabb:

👉 határidő: 2026.május 20. éjfél

És itt nincs „majd holnap”:

május 21-én 00:01-kor beküldött nyilatkozatot már nem fogadnak el

Ami azt jelenti, hogy ha addig nem nyilatkozol, akkor az az 1% bent marad az államnál.

...nem minden az, aminek elsőre látszik

Az adózás tele van olyan apró részletekkel, amelyek elsőre jelentéktelennek tűnnek, mégis komoly következményeik lehetnek.

Az adóazonosító jel is ilyen: kívülről csak egy szám, de ha érted, mit jelent, akkor segíthet jobban átlátni egy-egy helyzetet.

És néha pont ez a különbség aközött, hogy egy kedvezmény jogosan jár… vagy épp nem.

Ha nem akarsz lemaradni a friss blog cikkekről, akkor KATTINTS IDE, és iratkozz fel a heti hírlevélre, ahol hetente 1-2x kapsz értesítést a friss írásokról, így nem maradsz le esetleg neked fontos információkról!

KONZULTÁCIÓ

Ha segítségre van szükséged, engem is kereshetsz, konzultációt a gombra kattintva tudsz megrendelni, 20-45-60 perces konzultációk közül válogathatsz!

A rendelés után tudsz időpontot foglalni, jelenleg hétfői és csütörtöki napokra tudsz keresni neked megfelelő időt.

Adótanácsadó, okleveles adószakértő…

Törvényi változások, adó optimalizálás...

Mivel foglalkozik az adótanácsadó?

Az adótanácsadó is követi a törvényi változásokat, az ügyintézések módosulását, tud tanácsot adni, az adó optimalizálás sem áll messze tőlünk, és még nagyon sok mindenben tudunk segíteni. 😉