2024 adóbevallás…

..NAV tervezet

2025. március közepén várhatóan megjeleik a sokak által várt NAV tervezet, melyet ügyfélkapus felhasználónévvel és jelszóval tudsz elérni ügyfélkapu+ vagy DÁP alkalmazás szükséges!
Ha nincs ügyfélkapud magánszemélyként, akkor pedig az ügyfélszolgálatokon tudsz segítséget kérni. Egyéni vállalkozóként meg se próbáld az ügyfélszolgálatos segítséget kérni, mert nem fogják kiegészíteni a tervezetet, akkor sem, ha másodállású egyéni vállalkozó vagy!
Ha szükséged van segítségre, MEGNYÍLT  a jelentkezési lehetőség a 2024. adóév SZJA bevallás elkészítésére! 🙂
Adójóváírás
Egyik facebook csoportban tavaly, így foglaltam össze, mit lehet tenni a tervezettel, ha tudod, hogy jár(na) vissza adó, de nem tudod hogyan kell megcsinálni.
„1. kiegészíted a tervezetet, és visszakéred a neked járó adót.
vagy
2. befáradsz a lakóhely szerint illetékes NAV ügyfélszolgálatára, ahol készséggel segítenek neked, ha tudnak.
Fontos, hogy ha pl. budapesti vagy lakcímed szerint, de épp a Balaton mellett pihensz, akkor hiába  mész be Veszprémben a NAV ügyfélszolgálatára, nem tudnak segíteni, mert csak a saját illetőség szerinti adózók tervezeteit, bevallásait látják. Tapasztalat, anno hiába akartam segíteni más megyeinek, mint Pest megyei (akkor még megye volt) ügyélszolgálatos, nem láthattam a budapesti adózó tervezetét.
Ha netán volt egy egyéni vállalkozásod is, másodállású, akkor NE válaszd a NAV ügyfélszolgálat segítségét!
vagy
3. keresel egy könyvelőt, aki elkészíti neked a bevallást, lesznek kérdései, időbe is telik, tehát fizetni is kell a tudásért, idejéért.”
Szerintem ezt most sem tudnám jobban megfogalmazni!
☘️Fontos tudnod, hogy ha már évek óta az eszja felületen csináltad meg a tervezet kiegészítését, akkor készülj fel, hogy vannak változások a felületen, szerintem megszokható, és ügyfélbarátnak is tudom nevezni most már.
Könyvelői szemmel tavaly nem volt ügyfélbarát, aki először csinálja a felületen, teljesen szuper lehet, tehát többféle élményed lehet a kitöltés során.
☘️Nagyon sokat magyaráz a rendszer, próbál segíteni, és ezért „hibaüzeneteket” is küld, ami nem is az, mert csak figyelmeztetés, feltételezi, hogy ott szólnia kell, hogy gondoljam át, biztos jól csináltam-e a kitöltést. Gyakorlott szja bevallás készítőként engem nagyon megzavart, és ebből gondolom, hogy laikusokat még jobban.
☘️Amenniyben úgy döntesz, inkább megcsináltatod könyvelővel, adótanácsadóval, akkor kattints a gombra, így kapsz bővebb tájékoztatást szolgáltatásomról!

Ellenőrzés SZJA bevallás beadása után

Előfordulhat, hogy a bevallás beadása után jogkövető ellenőrzést kapsz a NAV-tól. Ez általában nagyobb összeg visszaigénylésénél fordulhat elő.
Legfontosabb, amit tehetsz, NE ESS PÁNIKBA!
  1. Ha könyvelővel csináltattad, akkor keresd meg őt, hogy segítsen megoldani a feladatot.
  2. Ha magad csináltad, akkor két lehetőséged van:
    • megoldod magad ezt a problémát
    • keresel könyvelőt, akinek ugyan fizetned kell a munkájáért, de nagy valószínűséggel megoldja gond nélkül.
Nagyon fontos, hogy EGYÜTTMŰKÖDJÜNK ilyenkor, lehetőség szerint ne akarjuk meggyőzni a magunk igazáról az ellenőrt, jobban szeretik ők is, ha nem azzal megy el az idejük, hogy vitatkozunk.
A jogkövetési vizsgálat azt jelenti, hogy ellenőrzik a bevallást, és ha bármi hiba csúszott be, akkor segítenek javítani, tehát nincs büntetés, tényleg csak a jog követését tartatják be! 2025-től adategyeztetésnek nevezik ezt a segítséget, de ha együttmüködsz, nem lesz gond!

ÖNELLENŐRZÉS SZJA bevallás beadása után

Beadtad az SZJA bevallásodat, és rájöttél, hogy valamit kihagytál, rosszul írtad, magyarul nem jó! 
Ha már beadtad az idei bevallásodat, akkor már van ALAP bevallás bent, ezt tudod ÖNellenőrizni, akár már most is! Sokáig csak a bevallási határidő után lehetett, de évek óta megoldható már előbb is!
A következő esetekben NE KÉSZÍTS önellenőrzést:
👌Ha visszajáró összeget vársz, de mondjuk az átutalási számlaszámodat elfelejtetted beírni, akkor NE csinálj önellenőrzést, egyszerűen adj be egy kiutalási kérelmet, és a beküldést követő 31. napon utalni fogják a számládra!
👌Ha javítás után az adóalap, illetve adó összege nem változik, az nem önellenőrzés, csak javítás, helyesbítés.
👌Ha kifelejtettél adójóváírásra jogosító biztosítást, akkor az sem önellenőrzés, hanem csak javítás!
👌Ha tartozás miatt nem utalják ki az adójóváírást, akkor fizesd be a tartozást, és automatikusan megtörténik az adójóváírás.
☘️Az önellenőzésre az bevallás beadását követő év utolsó napjától, 5 évig van lehetőséged. 
☘️Ezt úgy tudod kiszámolni, hogy a 2024. adóévről idén adjuk be az alap bevallásokat, tehát 2024. december 31-től 5évet számolunk – (2026; 2027; 2028; 2029; 2030) – legkésőbb 2030. december 31-ig adhatok be önellenőrzést a tavalyi évről.
☘️Eszerint idén 2019-es adóév bevallását lehet önellenőrizni, idén, 2025. december 31-ig. Azt szoktam mondani, hogy az önellenőrzés „ráér”, ne az évelején keress könyvelőt erre a feladatra, mert május 20-ig az aktuális bevallásokra koncentrálunk az egyéb feladataink mellett!

Szeretnék segíteni, utat mutatni Neked is, hogy ha van valami jó vállalkozási ötleted, akkor ne félj megvalósítani!

Van ötleted? Valósítsd meg!

Anyasági ellátásban részesülsz, szeretnéd kipróbálni milyen vállalkozni? Valósítsd meg!

Ha vállalkozás indításkor vagy már egyéni vállalkozóként elakadásod van, akkor állok rendelkezésedre! 20-30-60 perces konzultációk közül tudsz válogatni!

 

Ha nem akarsz lemaradni a friss blog cikkekről, akkor KATTINTS IDE, és iratkozz fel a heti hírlevélre, ahol hetente 1-2x kapsz értesítést a friss írásokról, így nem maradsz le esetleg neked fontos információkról!

KONZULTÁCIÓ

Ha segítségre van szükséged, engem is kereshetsz, konzultációt a gombra kattintva tudsz megrendelni, 20-30-60 perces konzultációk közül válogathatsz!

A rendelés után tudsz időpontot foglalni, jelenleg hétfői és csütörtöki napokra tudsz keresni neked megfelelő időt.

Adótanácsadó, okleveles adószakértő…

Törvényi változások, adó optimalizálás...

Mivel foglalkozik az adótanácsadó?

Az adótanácsadó is követi a törvényi változásokat, az ügyintézések módosulását, tud tanácsot adni, az adó optimalizálás sem áll messze tőlünk, és még nagyon sok mindenben tudunk segíteni. 😉