Kezdődik… közeledik az évvége

Megszokhattuk, sőt, szakemberként már várjuk is az ősz beköszöntével, hogy változások lesznek adózásban, és sok minden másban. Én az adózás területét illetve a digitális fejlődést figyelem, erről tudok írni, és erről adok információt az olvasóknak, ügyfeleimnek.
Most, szeptember elején a szakmát viszont “váratlanul érte”, hogy elkezdődik illetve folytatódik a digitális fejlődés. Első lépésként tudatosult bennünk, hogy az ügyfélkapus belépés 2025. januártól változni fog! Ettől a könyvelők nagy része (elsőre én is) padlót fogott, hogy jaj, most mi lesz.
Miután lehiggadtam, és elkezdtük azon kollégákkal a kutakodást, ismerkedést az új feladattal, akik előre szeretnénk látni, és nem pánikolni, lenyugodtam. Annyira, hogy ma elkészítettem egy kis segítséget képernyőfotókkal, ahogy a saját ügyfélkapus belépésemet átalakítom.

2025. január 16-tól kötelező Ügyfélkapu+

Ugye, emlékszel kedves olvasó, hogy egyfolytában hangsúlyozom, hogy a könyvelők, adótanácsadók a SAJÁT NEVÜK ALATT dolgozzanak az ügyfelek adataival, azaz legyen meghatalmazásunk!

2025. január 16-a után -tervek szerint- ez még fontosabb lesz, mert az ügyfélkapura csak úgy fogsz tudni belépni, és a könyvelő is, hogy ha regisztrálsz kétfaktoros azonosításra! Ez azt jelenti, hogy ha a könyvelődnek volt, van meghatalmazása, akkor a könyvelő a saját ügyfélkapuján megcsinálja a saját kétfaktoros regisztrációját, fog tudni dolgozni!

Könyvelők ettől ijedtek meg, hogy nem tudnak majd dolgozni! De, igen, tudnak! Én ma csináltam meg az ügyfélkapu+ regisztrációmat, és a meghatalmazásaim nem tűntek el!

Na, most, aki az ügyfele felhasználónevét és jelszavát használta az ügyfélkapus belépéshez, nehezített pályára kerül! Ezt úgy kell elképzelni, hogy valakinek kiadod a felhasználónevedet, jelszavadat, hogy dolgozzon vele nyugodtan az illető, akkor nem fog tudni belépni, mert kell hozzá a 6 számjegyű kód. Az nem megoldás, hogy majd az ügyfél gyorsan bediktálja a könyvelőnek, mert 30 másodpercenként változnak a generált kódok.

Nem cak a könyvelőket, szakembereket érinti ez a változás, hanem minden adózót!

Neked is, kedves olvasó, meg kell csinálni a kétfaktoros azonosítás regisztrációt 2025. január 16-ig! Tehát nem kell most, addig biztosan megmarad a mostani belépési lehetőség, utána viszont a fejlettebb, kétfaktoros belépést kell használni várhatóan!

A könyvelők attól félnek, hogy ezt IS nekik kell majd minden ügyféllel végig csinálni, mert ez – szerintük – másként nem megoldható. Megjegyzem EZ NEM könyvelői feladat, tehát a könyvelők helyében ezért én + pénzt kérnék, de mindenkit megnyugtatok, hogy meg tudja csinálni nem könyvelő is ezt a regisztrációt. Természetesen elhiszem, hogy lesz, aki nem meri, nem tudja megcsinálni, de még mindig kevesebben lesznek, mint akiknek nem kell segítség.

Mint írtam, én is ma csináltam meg a kétfaktoros regisztrációmat, melyet képernyőfotókkal dokumentáltam, és most közkinccsé teszem. Hamarosan készítek erről egy oktatóvideót, melyen megjegyzéseket is fűzök majd a látottakhoz, és felteszem mindenkinek elérhető felületre.

 

Alakulóban van még egy változás, de ezzel még mi, szakemberek is csak most ismerkedünk, de ha lesz biztos ismeretem, akkor arról is fogok írni! Ez az úgynevezett DÁP, azaz a Digitális ÁllamPolgár, erre is látsz gombot, mikor belépsz az Ügyfélkapu belépéshez, de ez még tényleg nagyon friss!

Szeretnék segíteni, utat mutatni Neked is, hogy ha van valami jó vállalkozási ötleted, akkor ne félj megvalósítani!

Van ötleted? Valósítsd meg!

Anyasági ellátásban részesülsz, szeretnéd kipróbálni milyen vállalkozni? Valósítsd meg!

 

KONZULTÁCIÓ

Ha segítségre van szükséged, engem is kereshetsz, konzultációt a gombra kattintva tudsz megrendelni, 20 vagy 45 perces konzultációkat illetve biankós időpontot jelölhetsz meg!

A rendelés után tudsz időpontot foglalni (hétfő, szerda, péntek, és 2 hetente szombat délelőtt).

Adótanácsadó, okleveles adószakértő…

Törvényi változások, adó optimalizálás...

Mivel foglalkozik az adótanácsadó?

Az adótanácsadó is követi a törvényi változásokat, az ügyintézések módosulását, tud tanácsot adni, az adó optimalizálás sem áll messze tőlünk, és még nagyon sok mindenben tudunk segíteni. 😉