Közeledik az SZJA bevallás határideje, 2020.május 20-a, ez nem változott!
Akinek volt munkáltatója, és időben szolgáltatott adatot a NAV felé, neki a hivatal készített tervezetet, mely bevallás lesz, ha nem javítja, helyesbíti az adózó.
A NAV kisebb ügyfélszolgálatai, illetve a kormányablakban működő NAV-ablakok a honlap szerint átmenetileg bezártak, a központi ügyfélszolgálatokon tudnak segíteni a tervezet módosításában.
Ha nem jut be valaki a tervezetet módosítani, lehetősége van elkészíteni, elkészíttetni a bevallást, ahogy ezt eddig is megtehette, illetve ha úgy adódik, akkor a május 20-ai határidő után is mód van önellenőrizni, javítani, az idei bevallást 2025. december 31-ig.
Nem tudok belépni az ügyfélkapumba.
Adóbevallásomat szeretném elektronikusan elküldeni!
Sajnos akkor nem fogja tudni beküldeni elektronikusan a bevallását, mert ahhoz tudni kell az ügyfélkapus regisztráció felhasználónevét és jelszavát.
Egy próbát megér a 1818-as kormányzati telefonszám felhívása, hátha tudnak segíteni.
Ha nem, akkor amikor már lehetséges személyesen is ügyeket intézni, akkor kormányablaknál vagy NAV bármelyik ügyfélszolgálatán tudnak segíteni az ügyfélkapu újra érvényesítésében.