Keveredő fogalmak

...adó, járulék, visszatérítés

Figyelem a közösségi médiát, és látom, hogy keverednek sajnos a fogalmak, persze érthető, nehéz követni. Sőt a napokban azzal is találkoztam, hogy újat tudtam mondani egy csoportban. 😉 Pedig nem új, amiről írtam, kb. 5 éve ismert a járulékkedvezmény intézménye, erről írok most egy kicsit.

Mi az a járulékkedvezmény?

A járulékkedvezményt akkor tudod igénybevenni, ha a bruttó béred alacsonyabb, mint a gyerekek után járó családi adókedvezmény keret. 2015-ben már érvényesíthetted az évvégi bevallás beadásakor, ha jogosult voltál rá.

A járulékkedvezményt ugyanúgy igényelheted évközben is, mint az adókedvezményt, bár én azt szoktam mondani, hogy ha nem létszükséglet, akkor inkább évvégén vedd igénybe, mert olyan jó akkor is pénzhez jutni. Az adó és járulék kedvezmény külön is válhatnak, azaz nem baj, ha csak az adókedvezményt kéred évközben, évvégén viszont ne felejtsd el. Nagyon sokan nem tudnak erről, illetve ha tudnak is, elfelejtik.

A lényeg, hogy ha a bruttó bérednél igénybevetted az SZJA kedvezményt, tehát már nincs kedvezményként felhasználható SZJA, és még nem tudtad igénybevenni a neked járó teljes adókedvezményt, akkor kerül képbe a megfizetett járulék után igénybevehető kedvezmény.

Évelején kell erről is nyilatkozni, amikor az adókedvezményt is igényled. Ha évközben kéred, akkor ha jogosult vagy rá, megkapod, és évvégén az elszámolásban írják, illetve a tervezetben is megtalálhatod, hogy “évközben érvényesített járulékkedvezmény”.

Az idei nyilatkozaton itt, a 4. pontban tudtad jelölni, hogy NEM kéred a járulékkedvezményt, csak az adót.

Ha nem jelölted be, akkor évközben érvényesítik a kedvezményt, ha jogosult vagy rá, ez, mint már írtam, nem mindig jó megoldás.

 

Ha jelölted, hogy nem kéred, vagy úgy alakult, hogy mégis jogosult vagy rá, akkor a bevallásban még kérheted, és ez most az szja visszatérítési kampánynál különösen kiemelkedő kérdés lehet.

 

Példa (egyik csoportból):

2 gyermekes család, évközben az egyik gyerek után az egyik szülő érvényesíti a kedvezményt, másik gyerek után másik szülő. (Megjegyzem, sokan ragaszkodnak a gyerek “megosztásához”, mint a forintok figyelembevételéhez évvégén is.) 

Apuka bruttó bére 3.960.000.- melynek SZJA-ja 594.000.- forint, kedvezmények nélkül.

Anyuka bruttó GYED-e 2.226.000.-, melynek SZJA-ja 333.900.- forint, kedvezmények nélkül.

Nézzük meg, milyen lehetőségek vannak:

1. évközben NEM érvényesítették a családi adó kedvezményt havonta, ÉS 1-1 gyereket vesznek figyelembe, akkor

Apuka Anyuka
bruttó bér  3.960.000  2.226.000
családi adó alap kedvezémény – 1.599.960 -1.599.960
összevont  adóalap   2.360.040     626.040

15% adó (“ajándék” visszatéríthető)

     354.000        93.906
a családi adókedvezmény összege      240.000      240.000
bevallásban összesen visszajáró      594.000      333.906

Ez alapján látható, hogy a szülők végülis évvégén megkapják az összes befizetett SZJA-t: 594.000+333.900=927.900.- forint jut a családhoz.

 

2. Évközben szintén NEM érvényesítették a kedvezményt, ÉS csak apuka veszi igénybe a kedvezményt.

Apuka Anyuka
bruttó bér  3.960.000  2.226.000
családi adó alap kedvezémény -3.199.920          0
összevont  adóalap     760.080  2.226.000
15% adó (“ajándék” visszatérítendő)      114.012      333.900
a családi adókedvezmény összege     480.000           0
bevallásban összesen visszajáró      594.000      333.900

Látható, hogy ugyanaz lesz a helyzet, mint amikor megosztották  a gyerekeket.

 

3. ….és akkor nézzük meg mi a helyzet, amikor a kisebb keresetű anyuka veszi igénybe 2 gyerek után a kedvezményt.

Apuka Anyuka
bruttó bér  3.960.000  2.226.000
családi adó alap kedvezémény      0  -3.199.920
összevont  adóalap 3.960.000  (973.920), ennyivel több a keret, mint a bruttó bér
15% adó (“ajándék” visszatérítés)     594.000           0
a családi adókedvezmény összege           0      333.900 (2.226.000*15%)
Járulék kedvezmény 973.920*15%      146.088
bevallásban összesen visszajáró      594.000      479.988

 Látható, hogy mindkét szülőnél 809.000.- forint alatt van a befizetett SZJA, ezért ezek összege jár vissza a bevallásban rendezett visszatérítéskor, azaz 1.073.988.-forint.

Amennyiben évközben igénybe lett véve az adókedvezmény 1-1 gyerek után, akkor érdemes apukának visszafizetni a kedvezményt és anyuka tudja majd kihasználni maximálisan az adóvisszatérítést.

Önellenőrzés

Mit tehetek, ha nem vettem igénybe a járulékkedvezményt évek óta?

Akkor megéri megkeresni szakembert, hogy elkészítse neked az önellenőrzést, megtérülhet többszörösen a bevallás javításának a díja!
Most, decemberben a 2015. évi bevallást kell gyorsan ellenőriztetni, mert 2021. december 31-e után ez az év elévül, nem lehet önellenőrizni, a többi év javítására is kérj segítséget tőlem!

Elkészítem őnellellenőrzésedet!

Adótanácsadó, okleveles adószakértő…

Törvényi változások, adó optimalizálás...

Mivel foglalkozik az adótanácsadó?

Az adótanácsadó is követi a törvényi változásokat, az ügyintézések módosulását, tud tanácsot adni, az adó optimalizálás sem áll messze tőlünk, és még nagyon sok mindenben tudunk segíteni. 😉