2020. július 31-én írt blog cikkben írtam az iskoláztatási támogatásról, ami a köznyelvben családi pótlék címszóval ismert.

családi pótlék 2

Alap szabály, hogy a végzett diákok után a családi pótlék az érettségi, záró szakvizsga utolsó hónapjáig, azaz június 30-ig jár. A júliusi ellátást augusztus elején utalták, fizették, volt aki kapott családi pótlékot, volt aki nem. Ennek az az oka, hogy ebben sem egységes az eljárás (hurrá!), így nagyon figyelni kell arra, amit most leírok.

Elvileg, legalábbis évekkel ezelőtt az volt, hogy a középiskola lejelentette az Oktatási Hivatalon keresztül, hogy a diák végzett, és megszűnt a tanulói jogviszonya. Információim szerint idén is volt olyan iskola, amelyik ezt megtette. Tavalyi információ szerint volt olyan iskola, amelyik nem jelentette le, csak később esetleg. A Magyar Államkincstár (MÁK) utalta a családi pótlékot tovább, mert nem tudott a végzésről, és amikor lejelentették, akkor visszakérte az utalt összeget.

Ez a visszautalás rendkívül kellemetlen mindkét félnek. Ez a probléma megoldható, bár elsősorban nem a szülő feladata lenne.

Ha nem lesz jogosult családi pótlékra szeptembertől….

Ha úgy kapta meg a családi pótlékot, hogy nem lenne rá jogosult, és előreláthatóan szeptembertől sem, mert felsőfokú intézményben fog tanulni a gyermek, vagy dolgozni fog, akkor jelezni kell a MÁK felé. A jelzés történhet

  • ügyfélkapus regisztrálcióval e-papíron (a mo.hu oldalon nem találtam nyomtatvány kitöltési lehetőséget a lemondásra)
  • postai úton levélben
  • személyesen bármelyik kormányablakban.

A jogosulatlan kifizetést vissza kell utalni a kifizetőnek, jobb megtenni, mint ha későbbiekben a kifizető kamattal együtt visszaköveteli.

Ha jogosult lesz az ellátásra ősztől….

Ha a gyermek tanulmányait szeptembertől köznevelési intézményben folytatja, és most kapott családi pótlékot, akkor két lehetőség van.

  • Szól/ír a MÁK felé egy levelet az előző pontban írt módokból válogatva, visszautalja a kiutalt ellátást, majd szeptemberben újra igényli.
  • Nem csinál semmit, és így szeptemberben nem kell újra igényelni, csak az igazolást mutatja be, hogy jogosult az ellátásra.

Az első pont a helyes, törvényes, mert ugye jogosulatlanul kapta az ellátást, le kellene mondani róla… mindenki döntse el mit tesz! Szeptemberben mindenképpen lesz adminisztrációs teendő, mert az iskolai igazolást be kell majd nyújtani.

(Szeptember első hetében visszatérünk az ismételt igénylés menetére! 😉 )

Heti hírlevél feliratkozás

A hírlevél felíratkozók, (régi és új), kedvezményben részesülnek 2020. őszén, a…. egyelőre meglepetés, hamarosan kiderül. 😉 🙂

Facebook zárt csoport illetve Facebook oldalam

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com