Ügyfélkapu kihívás

Adótanácsadó segítségével

Vége a szabadságoknak, elkezdődött az iskola, és remélhetőleg most már valamennyire visszatérünk a rendes kerékvágásba. Persze, visszatérünk, de azért azzal is legyünk tisztába, hogy bármikor megint lehetnek elzárások, lehet, hogy rögtön, akár éjjel 11 órakor akarunk elintézni hivatalos ügyünket, ehhez viszont kell az ÜGYFÉLKAPU.

Ügyfélkapu mire is jó?

Igen, tudom, hogy nagyon sokan féltek ettől a rendszertől, mert

  • nem működik rendesen – de működik, persze tudom, hogy van amikor nem, de ami elromolhat, az el is szokott romlani 😉 ,
  • féltek, hogy a személyes adataitokkal visszaélés áldozatai lehettek,
  • esetleg úgy gondoljátok, hogy van könyvelőtök, majd ő megoldja.

Ez utóbbira csak annyi a megjegyzésem, hogy a könyvelő – könyvel, a személyes, magánügyeiddel pedig neked kell(ene) foglalkozni. Nem is gondoljátok sokan, hogy mennyi MAGÁNügyet lehet elintézni a felületen, bármikor, a nap bármely szakaszában.

Én pl. a családi pótlékot igényeltem meg ügyfélkapus regisztrációval a napokban, és valószínűleg hamarosan meg is kapjuk, mert még jogosultak vagyunk rá. Itthon ültem, és miközben az igényt elkészítettem, felvettem videóra, hogy megmutassam nektek, hogyan tudjátok megtenni ti is, ha épp aktuális. 🙂

Kit keress?

Könyvelőt vagy adótanácsadót?

A KIHÍVÁS-t elsősorban azoknak készítettem, akik még ismerkednek, gyűjtik a bátorságot, hogy megismerkedjenek ezzel a lehetőséggel, de lehet tudok mondani újat azoknak is, akik már használják régebb óta.

Bővebb információért kérlek látogass el a Kihívás oldalára!

A kihívás 5 napos, 4 napra készítettem egy-egy videót, egy kis leírás is jár hozzá! 🙂 A kihívás NEM a facebook felületén található, regisztráció után a kihívás oldalára irányítunk.

Az 5. napon egy kérdez-felelek beszélgetésre hívom a résztvevőket, ez a Facebook-on lesz, és elmondom, hogy miben, hogyan tudok segíteni a továbbiakban nektek!

Ki vagyok és miért hallgass Rám?

Szia! Zsoldos Zsuzsa vagyok.

Rólam röviden:

  • Közel 9 évig a NAV ügyfélszolgálatán dolgoztam adótanácsadóként, adószakértőként.
  • Kifejezetten egyéni vállakozások, KATA adózás témakörében.

Végzettségeim

  • Adótanácsadó – Nyilvántartási szám: 2116225
  • Okleveles adószakértő – Nyilvántartási szám: 4108526
  • 2013. mérlegképes könyvelő
  • 2011. közgazdászgazdasági szak, pénzügyi szakirány

Honlapomon GARANCIA a szaktudásom!

Hitelesség

Adótanácsadó, Okleveles Adószakértő

Pontos információk

Szakembertől!

v

Érthető kommunikáció

Ha kell, akkor elmagyarázom!

KATA vállalkozásod van?

Szakértő segítséged:
Könyvelő, NAV kompatibilis Adótanácsadó, Okleveles adószakértő

Segítség KATA-s vállalkozóknak!

Tudod, hogy a KATA vállalkozás

egy remek vállalkozási forma?

Kerüld el TE is szakszerű segítségemmel a KATA vállalkozás buktatóit!

Kérd most segítségemet!