2 évvel ezelőtt egy facebook posztom volt, amit ide bemásoltam, és nem lustaságból nem írok újat, hanem úgy érzem, mindent összeszedtem ebben, ami lényeges.

2019. május 16-án írtam az összefoglalót, a nyomtatványok száma NEM 1853 (18SZJA), hanem 2053 illetve 20SZJA, illetve a határidő 2021. május 20-a.

Szokásos, idei utolsó SZJA-monológ következik, hosszú lesz, de szerintem érdemes elolvasni! Aki nem olvassa el, magára harargudjon és ne a könyvelőjére, ismerősére, és még ne is a NAV-ra!!!

1. Ügyfélkapuval rendelkező kedves adózók!!! NE AZ ÜGYFÉLKAPUN KERESSÉTEK A BEVALLÁS-TERVEZETET!!! A tervezetet a NAV honlapján az SZJA portálon találjátok meg, ahová az ügyfélkapus felhasználónévvel és jelszóval lehet belépni!

1.b.: ha mindenáron a magyarorszag.hu-ról szeretnétek belépni, ott is lehet, ott úgy keressétek, hogy e-szja portál, bal oldalt van, onnan is elérhető. Sokan, kaptak üzenetet márciusban, letelt a 30 nap, és a tájékoztató levél eltűnt a tárból, és kétségbeesnek, hogy nincs meg a tervezetük, de meg van, csak nem ott, ahol keresitek! 😉

2. Bevallás beküldési határidő: 2019. május 20. hétfő, 23:59 perc! Ezután alap bevallást nem lehet beküldeni, akinek készült tervezet, és MAGÁNSZEMÉLY (nem őstermelő, szja-s egyéni vállalkozó) és nem adott be hagyományos bevallást, neki a tervezet ezután már bevallás lesz, amit csak önellenőrzéssel, javítással lehet javítani!

3. Őstermelő, SZJA-s egyéni vállalkozó választhat hagyományos bevallást ad be, vagy az szja portálon , neten a tervezetet MEGTEKINTI, és ha minden rendben van, nem kell kiegészíteni, mert nincs mivel, BEKÜLDÉS gombra kattint, és beküldi. Amennyiben ez elmarad, és hagyományos bevallás sem megy be a rendszerbe, akkor jön a tavalyi ijedelem, hogy megkapták az őstermelők, hogy nincs bevallásuk! NEM AUTOMATIKUSAN LESZ A TERVEZETÜK BEVALLÁS, SZÓVAL VALAMIT LÉPNI KELL! IDÉNTŐL UGYANEZ A HELYZET AZ EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNÁL IS!

(Kiegészítés: az egyéni vállalkozóknak, akiket érint könyvelő segítsége ajánlott, és ebben az esetben a +1 pont lép életbe, azaz az, hogy ha eddig ráért, akkor már rá fog érni júniusban is. Egyéni vállalkozó csak akkor tudja egyedül elfogadni a bevallást, ha egész évben szüneteltette a tevékenységét!)

4. KATA-s egyéni vállalkozónak, ha nincs szja-s jövedelme (táppénz, értékpapír, ingatlan bérbeadás, stb), nem kell 1853/18SZJA bevallást beadni! Illetve egy esetben, ha diákhitele volt, akkor nullás SZJA bevallás szükséges.

5. Aki nem kérte a tervezetet, de mégis kapott, nézze meg a tervezet 79. és 80. sorát, mert valószínűleg valamire felhívja a figyelmét a NAV, hogy fizetni kell, vagy visszajáró pénze van! Visszajárónál a remélhetőleg mellékelt SZJAK nyomtatványt ki kell tölteni, és május 20-ig visszaküldeni, mert így jár vissza a pénz!

6. ŐSTERMELŐK, akik kaptak SZJAK nyomtatványt, azon tudják jelezni, hogy ha nem volt 600 ezer ft-ot elérő bevételük, vissza kell küldeni május 20-ig!

7. Jogvesztő határidő a 2019. május 20-a, az 1+1% rendelkezéséről, május 21-én leadott, beküldött rendelkezés, semmis, nem fogadják el!

8. Akinek van öntkéntes egészségpénztára és nyugdíjpénztára is, döntse el, hová szeretné kapni a pénzét, mindkettőről visszajáró pénzt megkapja, de csak az általa megjelölt pénztárba!

9. amire itt nem tértem ki, rá lehet keresni a nav oldalán a gyakori kérdésekre, nagyon sok mindenre választ lehet találni, mielőtt agybajt kapnál. https://nav.gov.hu/szja/szja#/clean/nav/szja_b/informaciok_a_bevallasrol/gyakori_kerdesek.html?query=%22gyakori+k%C3%A9rd%C3%A9sek%22

+1. végezetül: SENKI NE MOST KERESSEN KÖNYVELŐT!!!! A könyvelők nem tudják vállalni már hétfőig a bevallás elkészítését, ha eddig ráért, ezután is rá fog érni, június közepén! Volt mindenkinek minimum 4 hónapja, hogy elkészítesse a bevallását, vagy bátran elkészítse saját magának. Mindenki nagyon fél az szja online felülettől, én is féltem, de nem annyira bonyolult, mint amennyire képzelitek! Nagyon sok adózóval beszéltem az utóbbi időben, és amikor elmondtam, mit hogyan, 10-ből 9-en hitetlenkedtek, hogy csak ennyi?!?!?! Ennyi! 😉

Mindenkinek, akinek ez a munkája, könyvelő, navos, kitartás, nincs már sok hátra…. ja, de, utána jön a már megszokott újabb őrület, de ezt is már megszoktuk! <3 🙂